Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Négy magyar erőemelő indul a riói paralimpián

Logópályázat a Magyar Erőemelő Szövetségnél

Négy magyar erőemelő vesz részt a riói paralimpián. A Magyar Erőemelő Szövetség tájékoztatása szerint Mezei Katalin, Sztanó György, Tunkel Nándor és Sas Sándor képviseli a magyar színeket ebben a sportágban.

 

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Mezei Katalin a Powerstation SE versenyzője, az 55 kilogrammos súlycsoportban indul, legjobb eredménye pedig 60 kilogramm. A szakvezetés szerint siker lenne, ha az első hatba kerülne. A junior Európa-bajnoki ezüstérmes Sztanó György (Powerstation SE, 54 kg) legjobb eredménye 120 kg, vele szemben az elvárások ugyanazok, mint Mezei Katalin esetében.

Tunkel Nándor (Powerstation SE, 49 kg) legjobb eredménye 160 kg, feltétlenül az első hatba várják Európa-bajnoki ezüstérmes válogatott versenyzőt. Ugyancsak a pontszerzésben bíznak Sas Sándor esetében is. A Ferencvárosi TC erőemelője a 107 kilogrammos súlycsoportban indul Rióban, legjobb eredménye pedig 220 kg.

Új logóra vágynak az erőemelők!

A Magyar Erőemelő Szövetség logópályázatot hirdetett meg. Az új logó a Magyar Erőemelő Szövetség arculatában, kampányaiban, online felületein, válogatott versenyzők ruházatán és rendezvényein és minden tevékenységében jelenik majd meg. A szövetség vezetésének döntése értelmében a logó megtervezésekor a figyelembe kell venni, hogy az új logó fejezze ki a Magyar Erőemelő Szövetség karakterét, jellegét, legyen letisztult és látványos. Pályázatot nyújthat be bármely természetes vagy jogi személy. A természetes személyek esetében feltétel a 18. életév betöltése – áll a hivatalos logópályázati anyagban.

Fotó: MTI

0 Tovább

Öt magyar erőemelő indulhat az Arnold Classic-on!

Nem telik el hónap anélkül, hogy a magyar erőemelők ne hallatnának magukról. Legutóbb a csehországi masters Európa-bajnokságon megszerzett két magyar aranyéremtől volt hangos a magyar sportsajtó. Most bejelentették, hogy öt magyar induló lesz a sportágban az idei Arnold Classic-on.

Öt magyar versenyző kvalifikálta magát az idei Arnold Classic Europe elnevezésű rangos versenyre RAW fekvenyomásban – tájékoztatott a Magyar Erőemelő Szövetség.

A kiemelt eseményt Barcelonában bonyolítják le szeptember 23-án. Az Arnold Classic-ra Nyers Mónika (Európa-bajnok), Kubatov Géza (Európa-bajnok), Csüllög Béla (világbajnoki 5. helyezett), Palágyi Zsanett (Európa-bajnoki bronzérmes), valamint Schauer Kornél (Európa-bajnoki 4. helyezett) szerzett indulási jogot.

A Magyar Erőemelő Szövetség komoly sportszakmai sikerként könyveli el a kvalifikációkat.

0 Tovább

Póta már nem izgul a hazai versenyeken

Póta Georgina nem sokat pihent az olimpia után. A magyar asztaliteniszező már a következő szezonra készül. Az ősz legfontosabb versenye számára a hazai rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelyet október 18. és 23. között rendeznek meg Budapesten.

Örültem volna, ha a harmadik olimpiámon továbbjutok a következő körbe, mivel a korábbi játékokon is idáig jutottam, mint most, és a legjobb 32 között estem ki. Sokat nem pihentem Rió után. Egy hetet kaptam, de már megkezdődött a felkészülés a következő szezonra” – nyilatkozta a 96.4 Rádió1-nek Póta, aki elmondta, hogy sok nemzetközi versenye lesz, köztük természetesen kiemelt szerepet kap a hazai rendezésű Európa-bajnokság.

„A cseh nemzetközivel kezdek, ott ötödik kiemelt leszek, de ott lesz többek között a belga nemzetközi is, úgyhogy nem kifejezetten a hazai Eb-re készülök, hanem az egész versenysorozatra” – hangsúlyozta a magyar válogatott versenyző.

Póta Georgina elmondta, hogy már nem izgul annyira a hazai versenyeken, mint régen. Korábban képes volt túlstresszelni az itthoni megmérettetéseket, de megtanult a hazai környezetből fakadó teherrel együtt versenyezni.

Fotó: MTI

0 Tovább

Szkander - 50 ország 1500 versenyzője érkezik jövőre a világbajnokságra

Magyarország egy giga szkander-világbajnokság megrendezésére készül, amelyet 2017 szeptember 2-tól 10-ig bonyolítanak le Budapesten – hangzott el a Duna Televízió Balatoni Nyár című műsorában.

A Balatoni Nyár vendége Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke volt, aki a Világ Szkanderszövetség alelnöke is egyben. A sportvezető beszámolt a hazai vb előkészületeiről, valamint beszámolt a közelmúltban megrendezett belgiumi Világkupán elért magyar sikerekről is.

A sportvezető elmondta, hogy a magyar szövetség 2013-ban nyerte el a 2017-es vb rendezési jogát, és azon dolgoznak, hogy a jövő évi világverseny minden idők legjobban megszervezett világbajnoksága legyen.

„Jövő szeptemberben több, mint 50 ország legjobb szkanderese érkezik Budapestre. Több, mint 1500 versenyzőt láthatunk, köztük természetesen a magyarokat is, akik főleg az utóbbi időben egyre jobban teljesítenek a nagy nemzetközi versenyeken” – mondta a sportvezető.

A legutóbbi belgiumi Világkupáról a magyarok összesen hat aranyéremmel térhettek haza.

0 Tovább

A Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke is népszerűsíti a III. Országos Állatorvos-Agrár Sportnapot

A szervezők bejelentették, hogy Czene Attila is csatlakozott a III. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége védnökeihez. A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) elnöke illusztris társaságban segíti az állatorvos-agrár sportnap népszerűsítését. Az őszi eseménynek ugyanis Dr. Sótonyi Péter a SZIE Állatorvos-tudományi Kar dékánja a fővédnöke, míg a védnöki testületben megtalálhatjuk dr. Magyar Zoltánt, a Nemzet Sportolóját, a MOB alelnökét, dr. Bognár Lajos, országos főállatorvost, dr. Gönczi Gábort, a Magyar Állatorvosi Kamara elnökét, Győrffy Balázst, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökét, valamint Michl Józsefet, Tata város polgármesterét. Nagykövetként segíti a III. Országos Állatorvos-Agrár Sportnapot dr. Hargitay András, világ- és Európa-bajnok úszó, állatorvos, aki a magyar úszó-válogatott szövetségi kapitánya.

 

Dr. Bándy Pál, az esemény főszervezője elmondta a cél az, hogy az állatorvos-agrár sportnap minél hamarabb nemzetközi jelleget öltsön. „Már idén is jönnek résztvevők Amerikából, Erdélyből és Szerbiából is. A lényeg, hogy jól érezzék magukat az állatorvosok, agrármérnökök, szőlészek-borászok, kertészmérnökök, erdőmérnökök, vadászok, akik nap, mint nap együtt dolgoznak az agráriumban, egy minisztérium irányítása alatt. Innen is jött az ötlet, hogy legyen egy olyan rendezvény, ahol ezen szakemberek együtt sportolnak, pihennek, szórakoznak, családtagjaikkal közös élményekkel gazdagodnak.” – mondta Bándy Pál.

„A Magyar Szabadidősport Szövetségnél nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a munkahelyi sportminél népszerűbb legyen. Ez ugyan nem minősül munkahelyi sportnak, de egy szakterületnek a sportos megmozdulása, így nem volt kérdéses az, hogy amennyire csak tudom, segítem az állatorvos-agrár sportnapot” – nyilatkozta Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is.

A szeptember 24-i sportnap helyszíne Tata, a vizek és virágok városa, a gyönyörű Olimpiai Edzőtáborral, Öreg-tóval, Angolparkkal.

Bővebb infók: www.oaas.hu

0 Tovább

NemOlimpiaiSportok

blogavatar

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeretne küldeni nekünk. megteheti a következő email címeken: turakapita@gmail.com és arpad.banyasz@gmail.com

Utolsó kommentek